A dohányzás szokása és káros hatásai

A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény kezeletlen vagy előkezelt levelinek élvezete. Ősidők óta ismert, hogyha egyes meggyújtott vagy izzó növények füstjét beszívják, akkor vagy élénkítő, vagy ellenkezőleg, kábító hatást érnek el. Például a kendermagot tüzes kőre, később tüzes fémlapra hintettek, és fölé hajoltak, hogy kábító füstjét belélegezzék. Hasonló okból terjedt el a martilapu füstjének élvezete és Keleten az ópiumpipázás.
A dohányzás szokását Európában az indiánoktól vették át, feltehetően először Kolombus és társai láttak pipázó indiánokat. Portugáliából 1560-ban Jean Nicot francia diplomata terjesztette tovább (az ő nevét őrzi a dohány Nicotiana tabacum és alkaloidjának nikotin elnevezése). Magát a növényt annyira becsesnek tartották, hogy szentfű, isteni fű, szent kereszt füve, mindenre hasznos fű stb. elnevezésekkel illették, és nemcsak élvezeti szerként, hanem különböző megbetegedések gyógyszereként, sőt eleinte dísznövényként is használták. Hazánkban a török hódoltsággal, állítólag a XVI. század második felében terjedt el a dohánytermesztés. Ennek még az sem szabta határát, hogy például Törökországban és Angliában előfordult, hogy halálbüntetéssel sújtották, az egyház pedig kiátkozással bűntette a dohányzókat. Hazánkban a XVII. századból maradtak fenn olyan erdélyi rendelkezések, amelyeket a dohányzás szigorú visszaszorításának érdekében hoztak. Általában pénzbüntetéssel sújtották a dohányzáson kapottakat. Mindezek ellenére a dohányzás szokása és vele együtt a dohánytermesztés az egész világon elterjedt.
A nikotin egyike a dohánynövény anyagainak. Képlete: C10H14N2. Levegőn megbarnuló, lúgos kémhatású, erősen csípős ízű és dohányszagú olajos folyadék. A szárított dohánylevelek 1-2% nikotint tartalmaznak, de ennek nagy részét eltávolítják magas hőmérsékleten való szárítással. 20-60 mg-ja már halált okozhat.
A dohányzás indiánoktól eredő ősi formája a pipázás. Emellett egyes népek és bizonyos foglalkozású egyének között a dohánylevél élvezetének más formája, így a tubákolás (dohánypor felszippantása az orrba) és a bagózás (különlegesen előkezelt, préselt dohány rágása) is elterjedt. Az időt és figyelmet igénylő, bizonyos fokig nehézkes pipázás mellett és helyett elterjedt az összesodort dohánylevelekből készült szivar és kb. 100 év óta – először katonák által készített – papirosba csavart vagdalt dohánylevél, a cigaretta élvezete is. Utóbbi ma a legelterjedtebb és legszokványosabb formája a dohányzásnak. E szokás célja a dohánylevelekben található nikotin élvezete. A dohányzás első alkalommal kellemetlenségekkel jár: hányás, verejtékezés, gyengeség stb. Azonban későbbi alkalmakkor kellemes lehet, például az étkezés után keletkező fáradtság és álmosság leküzdésére. Az emésztőmirigyek és belek működése fokozódik, így elősegíti az emésztést. A dohányzás mellékvesére gyakorolt hatásával fokozhatja a vércukor mennyiségét, emelheti a vérnyomást, csökkentheti az éhségérzést, valamint a hasi vérerek szűkítésével növelheti az agy vérellátását, ezáltal a szellemi munkát segíti elő. A dohányzással párhuzamban évek során kialakuló reflexek megnyugtatóan hatnak, csökkentik az idegességet, de ezek a leszokás legnagyobb akadályai. A tapasztalt kedvező hatások miatt a megrögzött dohányosok nehezen tudnak leszokni szenvedélyükről, amelyek elhagyása kellemetlen kiesési (idegességi) tünetekkel, valamint az esetek egy részében az étvágy fokozódása miatt testsúlynövekedéssel jár.
A dohány nikotintartalmának 30-60%-ka kerül a füstbe és a dohányzás módjától (lassan, gyorsan, tüdőre szívva) függően annak 20-90%-ka a szervezetbe jut. Kis része a vizelettel kiválasztódik, jelentősebb része a szervezetben lebomlik (a lebontásban elsősorban a tüdő, máj és vese vesz részt). Erős dohányos szervezetébe óránként 0,01-0,02 gramm nikotin kerül; a halálos adag pedig 0,06 gramm. Feltehetően a dohányosok valamiféle ellenállásra tesznek szert, miután 10 g dohány, mintegy 2-3 cigaretta halálos adagját tartalmazza (tápcsatornákból való felszívódás utján).
A káros hatásoknak három fő forrása van: a hőhatás, a mechanikus hatás (pipázásnál) és a kátrányszármazékok hatása (ez utóbbi a cigarettapapír égéséből ered). Pipázóknál az ajak- és nyelvrák, cigarettázóknál a gége- és tüdőrák a gyakoribb, mint a nemdohányzók között. Ezenkívül a szív és érbetegségekre is káros kihatással van a dohányzás. A cigaretta szempontjából a filter sem igazán csökkenti a káros hatásokat.
Nos az ártalmak közül lássuk a legveszélyesebb betegségek csoportját, a rákot. A dohányzás okozhat ajak-, szájüreg-, gége-, valamint nyelőcsőrákot. Ezek a kórok általában minden dohányost sújtanak, hiszen a füst a légzőszervrendszer ezen részeihez mindenféleképpen eljut. Ugyanezen okok miatt lehet még tüdő-, légcső- és hörgőrák is lehet a káros hatás. A dohány élvezete nikotintartalma miatt okozója lehet még hasnyálmirigy- és veseráknak is. Ez természetesen még nem az összes “mellékhatás”.
Az előbb felsoroltakon kívül más légzőszervi betegségek is előfordulnak a dohányzóknál. A füst káros hatása az idült hörgőgyulladásban és tüdőtágulatban mutatkozik meg. Előidézhet még asztmát is.
A dohány “hatóanyaga” (a nikotin) jelentős elváltozást okozhat a keringési szervrendszerben is. Például gyakran magas vérnyomást vagy koszorúér-betegségeket okoz. Ezenkívül károsítja még az érfalakat is. Így okozója lehet agyérbetegségeknek, érszűkületnek, amurizmának és érelmeszesedésnek.
Fontos, hogy a kismamáknak nem szabad dohányozniuk, mivel a nikotin átjuthat a magzatba, szoptatáskor pedig bekerülhet az anyatejbe. Így a gyermeknél gyakran alacsony születési súly, légzési zavarok figyelhetőek meg. Előfordulhat, hogy a kisgyermek még csecsemő korában meghal.
Azonban a leggyakoribb hatásai a dohányzásnak a mélyebb hang, a gégehurut, az étvágytalanság (amit az előbbiekben említett étvágyelvevő hatás okoz), a szédülés, az álmatlanság, esetenként még látásromlás is; összefoglalóan az idült nikotinmérgezés.
A dohányzás ártalmaitól teljesen ma már senki sem védett, tulajdonképpen dohányzók és nemdohányzók helyett helyesebb aktív és passzív dohányzókról beszélni. A dohányzás elterjedésével arányosan a társadalmi közösségekben egyre kevesebb lehetőség adódott a passzív dohányzók részére, hogy dohányfüstmentes környezetben éljenek és dolgozzanak, mind a mai napig, amikor is bevezették a dohányzó területek elkülönítéséről szóló törvényt.
A passzív dohányzásról szokás azt mondani, hogy akár kétszerte károsabb, mint az aktív. Bizonyítja ezt, hogy ha például egy gyermek kora kisgyermekkorától dohányfüstös családban nevelkedik, az amikor középiskolás korában tüdőszűrésen vesz részt, a tüdeje egy nagyon erős dohányoséhoz hasonlítható. Sajnos ma már a magyar családok több mint fele dohányzik.

 

Felhasznált irodalom

VISSZA